nimfa havi archívum

Pedig még csak most jöttem bele igazán. Szezonzárás. Day 2.

Posted in Horgászat with tags , , , , , on szeptember 26, 2012 by Sekler Angler

Most igy pár hét után ismét homvágyam … vagyis pergetővágyam van. Jó ideje nem görbült az Ul szerkóm, jobban szólva, semilyen szerkóm. Ez a bejegyzés remélhetőleg visz belém egy kis kedvet.

A pisztráng szezon legutolsó napját, 15.-ét is horgászattal töltöttem így egy féléves szünet előtt kikell használni a lehetőségeket. A pénteki nimfa sikere után ugyancsak mellette tartottam. A patak most is kegyes volt hozzám, gondolta igy szezonvégére nem akar kiszurni a lágybotos pecással adott is halat, de azért a legelső lemaradásom felhuzta az adrenalint. Egy bő 20 feletti maradhatott le ebből a kis patakból, abszolut maximum lett volna. De legalább láttam, hogy van nagyobb példány is a pályán. Már rég óta nem használtam voblert vagy körforgót, így a nimfa sajnálatos elveszítése után rávettem magam a körforgó feltűzésére. Több üres bevágásom volt, de amit sikerült megakasztani az már a nagyobb méretet képviselte. Lefele jövet még megáltam annál a helynél ahol lemaradt a legnagyobb sebes, gondoltam tesztelem a házi vobleremet és dobok párat hátha sikerül visszacsábítani. Már a hatodik dobásnál tartottam lassan kezdtem értelmetlennek látna a dolgot, amikor egy pöccintésre elnehezedett a pálca. Pár fordulás és szaltó után megadta magát.

És végül pár fotó:

Reklámok